Június 24-től 27-ig került megrendezésre az a teljesítménytúra, ami a 4 nap alatt kerülte meg hazánk legnagyobb állóvizét, a Balatont. Az eseményt a Zöldgömb Sport Klub szervezte. A Csipet-csapat, azaz én, Kati, Tibor és Gabi csak a 3. napra tudtunk benevezni- több okból is. A harmadik nap, amely mindannyiunknak megfelelt, épp szombatra esett, ezen kívül a lakóhelyünkhöz legközelebb eső városból, Keszthelyről indult Zánkára (bár végül Balatonakali lett a cél), és nem utolsó sorban, ez a harmadik nap tűnt a legizgalmasabbnak, az útvonal, és terep szempontjából.
Így is lett: életünk eddigi egyik legnehezebb, leginkább embert próbálóbb napját éltük meg. Visszanézve jó kis móka volt, de akkor, ott bizony kemény erőpróbának tettük ki magunkat. Furcsa mód bringásként csak mi, négyen indultunk, a többiek- körülbelül tucatnyi kalandvágyó sportember- gyalog vágott neki a durván 60 km-es távnak. A 13 órás szintidő miatt nem aggódtunk, hiszen a gyalogosokkal szemben előnyt jelentett a vasparipa. Felkészültségünk miatt annál jobban tartottunk a
A szervező kérésére 1,5 órával később álltunk rajthoz, mint a gyalogos kollégák. Egy keszthelyi sportcentrum parkolójából indultunk, és amint átsuhantunk a városon, máris nyakunkba vettük a Keszthelyi hegységet. A gyors tempó felett érzett örömünket azonban hamarosan lelombozta egy óriási eltévedés, ami miatt legalább egy órát bolyongtunk Gyenesdiáson, és környékén. Mire végre ráleltünk a helyes útra, az izmaink egész jól be is melegedtek, ami nem ártott, ugyanis következett a túra leghosszabb folyamatos partmászása.
Felfelé evickélve érkeztünk meg első ellenőrzési pontunkhoz, a Büdöskuti pihenőhöz. Innen még egy kicsit a hegyen tekeregtünk, majd jött „A lejtőzés”. Erről csak annyit, hogy beillene akár egy Downhill VB pályának is :)
Nagyon oda kellett figyelni, nehogy pereceljünk a nyaktörő, köves, sziklás, vízmosásos úton, mert könnyen koppanhattunk volna egy fejnagyságú szikladarabon. Az útvonal egyik legtechnikásabb része volt ez, élveztük is minden pillanatát- kivéve talán Katit, aki jó nagyot taknyolt lefelé, mert félelmében túlságosan is a fékkarra tapasztotta az ujjacskáit. Miután végre mindannyian összeszedtük magunkat, Tibor pedig meglelte a downhill pálya tetejében elhagyott minipumpáját, legurultunk Nemesvitára, egy édes kis falucskába. Egyébként ez a jelző érvényes a legtöbb Balaton felvidéki falura. Mind nagyon takaros, mesébe illő, békebeli hangulatot árasztó település.
A második ellenőrző pont a falu után, egy buszmegállóban következett. Itt találkoztunk először gyalogos túrázókkal. Az ezt követő szakasz is az extrém kategóriába sorolandó. Nem tudom, hányan űzik a vasúti sínek közötti tekerés műfaját, de mi most körülbelül egy km hosszan belekóstoltunk. Hm, szerintem, ha volt is vesekövünk, utána már biztosan porrá zúzódott :)
Hegymagason, a buszmegállós checkpoint meglátogatása után, folytattuk utunkat a Szent György hegy déli megkerülésével. Itt is tettünk pár felesleges kilométert, a túlzott sebességnek köszönhetően. Sajnos Gabi kénytelen volt feladni a harcot, mivel az első kerekében a csapágygolyók nagy része szétroncsolódott. Félő volt, hogy tengelytörés lesz a vége, úgyhogy harcosból nézővé avanzsált.
Kisapátiban egy nagyon kedves lány fogadott minket parizeres kenyérrel, valamilyen szörpivel, és a szokásos mazsola, sós mogyoró sem hiányzott. Nem vagyok egy parizer-párti, de most igen jólesett. Nemesgulácson át nagy lendülettel hajráztunk a Gulács meghódítására. Az eredmény 1:0 lett Gulács javára :) Becsületünkre legyen mondva, mi mindent megpróbáltunk, de sajnos nem mindig tudtunk nyeregben maradni, sőt, sokszor a saját lábainkon sem. A leglegleg extrémebb hegymászást követtük el, ezernyi szúnyog társaságában. A csalánlevelek simogatása már fel sem tűnt a szúnyogokkal való hadakozás közben. A felfelé menetről csak annyit, hogy egyes részeken nagyon meredek, nagyon köves, nagyon síkos, és ötméterenként keresztben kidőlt fatörzsek teszik járhatatlanná az utat. Egy szó, mint száz, nem adtuk fel, de teljesen megsemmisülve értünk fel. Volt itt minden: sikogatás, anyázás, seggen csúszás. Lefelé már megembereltük magunkat, és szinte vidáman érkeztünk a Tóti hegy lábainál található Istvándy pincészethez.
A jóleső kis muskotályos borocska bizony el is vonta a figyelmünket az úticélról egy jó fél órára. Kissé szédelegve, nagyokat kacarászva hódítottuk meg a Tóti- hegyet. Az ezután következő események sorozata talán az enyhe alkoholos befolyásoltság miatt következett be. 
A lefelé száguldozás mámorában egy éles jobb kanyar először Tibort tréfálta meg úgy, hogy a fején keresztül bukfencezve csalánosban landolt. Ezt látva heves fékezésbe kezdtem, de mindhiába - engem egy vétlen barackfa állított meg. Kati óvatos volt, ahogy mindig, és már csak a kiterített biciklik látványára ért oda. Kicsit csodálkozott is, hogy ennyire elfáradtunk- szerencsére ő nem akart csatlakozni. Felkanalaztuk magunkat, s ekkor kiderült, hogy Tibor már egy ideje akáctüskét hordoz az első gumijában. A belsőcsere elég sokáig tartott, mert a külső túlságosan ragaszkodott a felnihez.
Azt hittük, hogy ezután újabb meglepetés már nem érhet minket, de tévedtünk: nem oda érkeztünk le, ahova terveztük Vissza már nem akartunk fordulni, így más úton értünk a következő állomáshelyünkre, Kékkútra. Az ismert ásványvizes cég előtt álltunk meg, hogy lepecsételtethessük túrás passzportunkat, és hogy eredeti kékkútival tölthessük meg kulacsainkat.
Ami ez után jött, az már nem számított kihívásnak, hiszen csak a kilométereket róttuk, különösebb emelkedő nélkül. Kővágóörs, buszmegálló, pecsételés. A Tagyoni úti pecsételős pontnál betereltek minket a műútról a mezőre, ezzel az eltévedés esélye a nullára csökkent, mert a szervezők szalagokkal jelezték nekünk a helyes irányt. Zánkán a kiépített kerékpárúton robogtunk a célig, Balatonakali, Nagykőrösi diáktáborig.
Visszatekintve már tudjuk, hogy rajtunk kívül miért nem volt több bringás vállalkozó. De ez ne keserítsen el senkit, ugyanis a szervező ígérete szerint jövőre Gulács kimarad a bringások programjából... helyette jön Szent György-hegy a maga 415m magasságával ;)
Hálás köszönet Csongernak, aki végigkísért minket a túra állomásain, és fotóival emlékezetessé tette a napot!
